Arcomra hull
Németh Lehel
július volt, éreztem én, július volt szeptember végén.
Arcomra hull az őszi eső, csendesen hull, csak permetezőn,
Néma az út, csillog a fény , senki se jár csak egyedül én.
Egyre csak hull, mint halk zokogás, homlokomon így múlik a láz,
Épp olyan hűs, mint puha kéz, simogató, s csak téged idéz.
Messzire száll most a gondolatom, rólad álmodozom,
Ajkam csókodra vár, úgy vár,
Mint ahogy soha még, szívem újra tiéd,
újra itt van a nyár.
De arcomra hull az őszi eső, hol van a múlt, a boldog idő?
Kérdezem én, s nincs felelős, egyre csak hull az őszi eső.
Még jön egy új boldog idő, könnyeimet mosd le őszi eső, őszi eső.