Van egy ház a Tisza-parton, ott becézett szelíd hangon, dalolt anyám régen;
Nincsen rajta cifra torony, egyszerű kis szerény otthon, mégis legszebb nékem.
Abban élt az édesanyám, elringatott sok éjszakát, ha került az álom;
Szíve első édes vágya, ott ébredt a boldogságra, sírt az első fájó csalódáskor.
Szomorúfűz lombos ága, ráhajolt a kedves házra, öreg Tisza-partra.
Halkan síró falevelek, szinte látom, hogy peregnek, elmerengek rajta.
/:Az a ház még most is ott áll, minden emlék úgy muzsikál, úgy mesél mint régen,
Amikor még anyám dalolt, szép mesékkel fölém hajolt, gyermekkorom boldog idejében.:/