1963-ban kezdett el hivatásszerűen énekelni. A következÅ‘ évben csatlakozott az Express együtteshez. 1965-ben Belgiumba utazott, majd Luxembourgba szerzÅ‘dtették. Tehetségére az NSZK-ban is felfigyeltek: elÅ‘bb az Electrola, majd a Phillips cég szerzÅ‘dtette. Külföldön rövid ideig a Maria Marky és a Marina Marcus művészneveket használta, végül a könnyen megjegyezhetÅ‘ Edina Pop név mellett döntött. Magyarországi énekesi karrierje során exkluzÃv helyeken lépett fel, rádiófelvételei készültek, többször látható volt a televÃzióban is. Itthoni pályafutása csúcspontja az 1969-es Táncdalfesztivál volt, melyet Bágya András–S. Nagy István Egy fiú a házból cÃmű szerzeményének elÅ‘adásával nyert meg. Ezt követÅ‘en az NSZK-ba költözött, ahol az SWF tehetségkutató versenyén fedezték fel igazán. 1971-ben, Bécsben megismerkedett Günther Stoll szÃnművésszel, akihez feleségül ment. 1972-ben a Meine Liebe will ich dir geben cÃmű dallal részt vett azon a versenyen, melyen az NSZK versenydalát választották ki a soron következÅ‘ EurovÃziós Dalfesztiválra: 7. helyezést ért el, ezért a nemzetközi seregszemlén nem Å‘ képviselte Nyugat-Németországot. Második hazájában épp oly hamar népszerűvé vált, mint itthon, elsÅ‘sorban iskolázott, szép énekhangjának, tiszta elÅ‘adásmódjának, rokonszenves, természetes egyéniségének köszönhetÅ‘en. A modern, de szélsÅ‘ségektÅ‘l mentes fiatal lány tÃpusát képviselte, ezért dalait az idÅ‘sebb korosztály is tetszéssel fogadta. 1977-ben férje elhunyt. 1979-ben Ralph Siegel zeneszerzÅ‘ együttest szervezett, hogy a Bernd Meinungerrel közös Dschinghis Khan cÃmű szerzeményét elÅ‘adják az 1979-es EurovÃziós Dalversenyen. A zenekar a Dschinghis Khan nevet kapta, egyik énekesnÅ‘je pedig Késmárky Marika lett. (A hattagú csapatban még egy magyar elÅ‘adó, Mándoki László is helyet kapott.) A Jeruzsálemben megtartott fesztiválon az új zenekar negyedik helyezést ért el. BÅ‘séges kárpótlást jelentett viszont, hogy az Å‘ daluk lett a mezÅ‘ny egyetlen igazi világslágere. A sikernek köszönhetÅ‘en a zenekar együtt maradt, s éveken át a német könnyűzene egyik legnépszerűbb képviselÅ‘jének számÃtott. Vendégszerepelt a Szovjetunióban és a Távol-Keleten is. A Dschinghis Khan elsÅ‘ magyarországi koncertje a magyar szervezÅ‘ miatt ugyan meghiúsult, de végül egy nemzetközi tévéshow közreműködÅ‘jeként Szentendrén a magyar közönség is láthatta Å‘ket. Noha Marikán kÃvül az együttesben még egy énekesnÅ‘ volt Henriette Heichel személyében, a nÅ‘i szólamok többségét Késmárky énekelte. A Dschinghis Khan neve alatt készült felvételek közül kifejezetten Marika énekhangjára épült például a Komm doch heim cÃmű ballada, vagy az olyan slágerek, mint a Loreley és a Windjammer. A diszkózenei divat elmúlásával a Dschinghis Khan népszerűsége is megcsappant, s az 1981-ben öttagúra fogyatkozott együttes 1986-ban feloszlott. A Dschinghis Khan a legelsÅ‘ olyan popelÅ‘adó volt, akinek német nyelven elÅ‘adott dalokkal sikerült betörnie a nemzetközi poppiacra, ahol mindmáig az angol nyelv az uralkodó. Bizonyos értelemben Å‘ket tekintik a nyugatnémet új hullám, a Neue Deutsche Welle elÅ‘futárainak: e zenei irányzat kizárólag német nyelven éneklÅ‘ sztárjai a '80-as évek elején a német nyelvterületen a legnagyobb nemzetközi sztárokat is lekörözték a népszerűségben.A Dschinghis Khan megszűnése után Késmárky szólóban folytatta énekesnÅ‘i pályáját. Repertoárját szvingekkel, rock and rollokkal, gospelekkel és spirituálékkal bÅ‘vÃtette. Sikeres koncerteket adott Németország-szerte, s rendszeresen elvállalt Magyarországról érkezÅ‘ felkéréseket, zömmel nosztalgiázó tévéműsorok vendégeként. A '90-es évek végén az eurodisco iránt feltámadt nosztalgikus érdeklÅ‘dés a Dschinghis Khanra is kiterjedt. 1999-ben History of Dschinghis Khan cÃmmel nagylemezük is megjelent, melyen két nagy slágerük (Dschinghis Khan, Moskau) remixe mellett néhány kuriózumnak számÃtó felvétel, valamint két, modern hangszerelésű egyveleg is helyet kapott. Marika a kopasz Steve Bender és Mándoki társaságában a '90-es évek végén fellépett a japán televÃzióban. 2005. december 17-én Késmárky a megújult Dschinghis Khan tagjaként Moszkvában adott nagy sikerű koncertet, ahol oroszul üdvözölte a közönséget. Rajta kÃvül az alapÃtó tagok közül Henriette és Wolfgang Heichel csatlakozott az együtteshez (Steve Bender és Louis Potgieter idÅ‘közben elhunytak, Mándoki pedig produceri munkájára koncentrál), illetve a The Legacy nevű, fiatalokból álló táncegyüttes is részt vesz a formáció produkcióiban. A megújult Dschinghis Khan 2007-ben 7 Leben cÃmmel újabb lemezt adott ki friss szerzeményekkel és korábbi sikerszámaik feldolgozásaival. Késmárky Marika a hatodik X-en túl továbbra is a popzene aktÃv és sikeres közreműködÅ‘jének számÃt.
vissza