Új Lóci játszik album jelent meg

megjelenés:
2019-11-27 09:38:41

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 1144

A Rózsa utcai próbateremben lázas munka folyt, így a végeredmény egy alaposan kidolgozott, meghangszerelt, sokat formált album lett. A Lóci játszik eddigi albumain is elég nagy volt stílusok kavalkádja, így itt is megfér egymás mellett a viccelődős Tankcsapda-idézet és az Emil.RuleZ! előtti fejhajtás is.

Az Én csajom, a Minden úgy jó, ahogy van, a Panelparadicsom és legutóbb a Seveled, kislemezként a Mit kéne éreznem is elérhető volt már videóklip formájában a neten. A Seveled december 5-től látható a mozikban, így aki megnézi, hallhatja majd hogyan játszanak Lóciék zúzós metált, rákkoktélos funky-t, majd birdman-es dobszólót. A zenekar egyébként nem csak a főcímdalt írta, hanem a filmben szereplő zenék felét is.

A plakát című dalban Törőcsik Franciskával énekel duettet Lóci. Több dalban is vokálozik Kiss Flóra, aki egyben Lóci énektanáraként a dallamok kitalálásában is részt vett. Mindemellett három hangmérnök/producer működött közre az albumon: egy dalt Závodi Marci, a másik kettőt Bodnár Péter "Bogyó" jegyez, a lemez gerincét pedig Vastag Gáborral "Vastival" közösen rakták össze a Sounday Stúdióban.

Igazi meglepetés az album másik fele, hiszen olyan koncert kedvenceket is rögzített a csapat, mint az egyzongorás Egy lassú. Különleges kincseket is fellelhetünk az albumon, amit még soha nem hallhatott a közönség, úgy mint a Csakrázd vagy a Veled minden.

December 13-án és 14-én az A38 Hajón a Rózsa utca teljes anyagát le fogják játszani. Lóci szavaival élve „Pénteken a ’panellelkületet’ toljuk előtérbe, másnap pedig a bennünk lakozó frakkos úriembereknek engedünk nagyobb teret.”

A Lóci játszik dalszövegeit természetesen NÁLUNK olvashatjátok!



Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i