És most, hogy nincs tovább, hogy eljött már a búcsú perce,
Itt állsz, és nézek rád, azt mondom csak: na persze, persze.
A könny, a fájó könny titokban hull az emlékk dombján,
De én szerettelek a magam módján.
Szép volt az első szó, az első csók, az első percek.
Szép volt a randevú, az izgalom, a színes tervek.
Szép volt a napsugár, a harmatcsepp, a nyíló rózsák,
Míg én szerettelek a magam módján.
Miért kerget szét a gonosz sors?
Miért száll a perc, miért olyan gyors?
Ha nincsen tűz, ha nincsen láz, üres a szív, üres a ház,
A csend remeg, s én szenvedek a magam módján.
Ha nincsen tűz, ha nincsen láz, üres a szív, üres a ház,
Fordul a kulcs, kattan a zár,
Hát nincs tovább, hát vége már,
A csend remeg, s én szenvedek a magam módján.