A nyár csak egy perc volt,
egy perc ragyogás,
de úgy kötöz hozzád,
mint százezer lánc!
Bolond lányt, becsaptál:
lennék más, feladnám,
de tőlem te csak, úgy szabadulsz,
ha a szívemről a lánc lehull!
Egy csók fanyarízét,
őrzi még a szám:
mégis oly közel minden,
mégis oly messzi már.
Nekem nincs más utam már,
nekem mindent te adtál,
én csak éhezem rád makacsul,
míg a szívemről a lánc lehull!
Taníts meg hinni,
hogy elvesznénk mi együtt:
szíved szívemtől menekítsd!
Mondd, hogy gyűlölsz,
bár gyűlölnélek érte,
és nem jönnék vissza, ha hívsz!
A nyár csak egy perc volt,
csak egy perc ragyogás,
mégis úgy kötöz hozzád,
ahogy százezer lánc!
Bolond lányt, becsaptál:
lennék más, már feladnám,
de tőlem már csak úgy szabadulsz,
ha a szívemről a lánc...
ha a szívemről a lánc...
ha a szívemről a lánc lehull!