Gőzy:
Te csak azt látod, hogy Gőzy megint jókedvű és reppel,
de én is ember vagyok, haver,
van szívem, csak az élet megtanított arra, hogy takard el,
ne mutasd, mit érzel,
ne lássák, ha vérzel,
néha a színpad mögött parázok, hogy jó legyen a show,
és imádkozom, hogy ne ez legyen az utolsó
alkalom,
ha kell, a barátokért a fél karom,
de a családomért az életemet odaadom,
a szövegemben én vagyok meg az életem,
minek hazudjak nektek?,
hiszen ismertek
rengetegen,
felejthetetlen élményekkel gazdagabban
azzal, hogy nyolc éve kezemben mikrofon van,
de sok barát és sok csaj ráment arra, ahogy élek,
van olyan is, aki megérti, mit jelent az, hogy ha partyban otthon maradni nem tudok, érted?,
a srácok velem mondják a szöveget,
ez elől, még ha akarnék sem szökhetek...

Refrén:
Keveset éltem, de ezerszer haltam,
mindenre szartam,
de bánkódni kár már,
jól tudtam: baj van,
és mégis táplál
a remény szikrája még mindig átjár...
Keveset éltem, de ezerszer haltam,
mindenre szartam,
de bánkódni kár már,
jól tudtam: baj van,
és mégis táplál
a remény szikrája még mindig átjár...
Keveset éltem, de ezerszer haltam,
mindenre szartam,
de bánkódni kár már,
jól tudtam: baj van,
és mégis táplál
a remény szikrája még mindig átjár...
Keveset éltem, de ezerszer haltam,
mindenre szartam,
de bánkódni kár már,
jól tudtam: baj van,
és mégis táplál
a remény szikrája még mindig átjár...

Fanka:
Van, aki átölelne, van, aki meg ontaná a belemet,
a kérdésre nincs felelet,
csak nézek ki a fejemből,
körülöttem minden összedől,
inkább iszok még rá,
itt a Fanka, tessék: nézz rá,
szerinted érdekel, hogy az ember egy féreg,
százmilliók félnek,
én csak töltöm a poharam,
igen, most vagy soha,
fiatal gondolat átjárta lelkemet,
tudod, amiről azt mondják:
hogy megszül, majd eltemet,
vállalom minden tettemet
Isten és a világ előtt,
és amíg agyamból a velőt
nem rágják ki a kukacok,
nem vallok kudarcot,
az én hibáim csak olyanok, mint harcban a tarackok,
nyomok egy barackot,
újra nevetünk egyszerre,
máshogy is lehetne,
de sajnos van három nagy stiklim:
soha be nem gyógyuló,
talán pont így jó,
három kereszt, aminek a súlya alatt félek,
egy, hogy élek,
plussz gondolkodom és érzek,
nem vagyok félszeg,
pusztán csak elszúrtam,
és van, ami nem változik,
ami fojtogat, de mégsem öl meg,
olyan, mint egy láthatatlan seb, egy titkos játszótárs...
...de sajnos nem vagyok ovis,
van pia, van por is,
és ha jön az édes álom,
ahogyan újra látom:
ezerkarátos mámor,
mellettem Ámor,
de Isten visszaszámol,
és mire megfognám a kezed,
egész testem remeg,
pupillám tágra nyílik,
tekintetemtől koptatott plafonom köszönt ismét,
el sem hinnéd,
hogy majd' minden porcikám mélyén a fájdalom,
magam nem áltatom,
mintha száz karom
tépné húsom csontomig,
mindenki megbotlik,
de aztán fut tovább:
rohannék hozzád én is,
de egy életem, egy esélyem eljátszottam mégis...

Refrén:
Keveset éltem, de ezerszer haltam,
mindenre szartam,
de bánkódni kár már,
jól tudtam: baj van,
és mégis táplál
a remény szikrája még mindig átjár...
Keveset éltem, de ezerszer haltam,
mindenre szartam,
de bánkódni kár már,
jól tudtam: baj van,
és mégis táplál
a remény szikrája még mindig átjár...
Keveset éltem, de ezerszer haltam,
mindenre szartam,
de bánkódni kár már,
jól tudtam: baj van,
és mégis táplál
a remény szikrája még mindig átjár...
Keveset éltem, de ezerszer haltam,
mindenre szartam,
de bánkódni kár már,
jól tudtam: baj van,
és mégis táplál
a remény szikrája még mindig átjár...