Kupcsulik úr a III. emelet 4-ből kiállt a gangra és az égre nézett.
Legnagyobb meglepetésére Stanci nénit látta ott a földszint 1-ből,
aki a pulóvere alatt két hatalmas görögdinnyével egyre magasabbra emelkedett.
Közben kedves mozdulatokkal integetett Kupcsulik úrnak,
aki ezt, végre annyi év után, biztatásnak vette és elhatározta magát a döntő lépésre.
A lifthez rohant és emelkedés közben egyre vágyódóbb pillantásokat vetett az égi tüneményre.
Gyönyörű trombitaszó megemelte lelkét.
Úgy érezte, ő is emelkedik, egyre szebbnek érezte magát, egyre gyorsabban forgott,
ráncai kisimultak és éteri tisztasággal, minden átmenet nélkül énekelni kezdett…
Szállj velem a Holdra
Szálljunk a csillagokra
Nem ragyognak Budapest egén
Ha csak mi nem, te meg én
Pimasz vigyorgó kis lények
Céltalan játszó teremtmények
Csak itt ragyognak meleg fények
Szinte már nem is élek
Mondhatnék valami szépet
De nem vagyok olasz vagy német
Inkább ha lehet csak nézlek téged
S tudom hogy tudod mit érzek
Várom hogy felébredj
A gyűrűt az ujjadra húzom
A Nagykörúton vagy egy MALÉV úton
A Tejúton.