Minden az én hibám (km. BLR)
Fura Csé
Régi lemez azóta arról szól a nóta,
hogy mindenért én vagyok okolva kiskorom óta.
Nem én kezdtem, a suliban ez volt a mottó,
de úgyis vittem a balhét,
hogy nem is voltam ott yo!
Semmilyen tanár ne mondja meg mit tegyek nem az anyám
csak szamár iá, ennyit vágtam a szaván.
Nem lesz belőlem senki meg blablabla,
köszönöm a tanácsot kitettem az ablakba.
Sose volt stressz, hogy a jegyem ne legyen egyenes,
egyik iskola se gondolkodott, hogy felvegyen-e
Nem érdekelt egy se,
nekem a rap kellett
úgy kezdtem el, hogy stúdióra sem tellett.
Mit ad isten, nem ismerem azt, hogy nincsen
Csak nyomtam! SenkitÅ‘l sem kértem, hogy segÃtsen.
És persze, az én hibám, hogy
neked nem megy
úgy álmodtam, hogy az ágyam én vetettem meg.
[BLR]
Minden bűnöm ez legyen
Nem tűnök el csendesen
Tudomhogy a baj ez velem
Bocsáss meg nekem kérlek
(Soha nem adom alább)
Tessék itt a szennyesem
A Flow-m szemtelen
Tudom hogy a baj ez velem
Bocsáss meg nekem kérlek
(Meg hogy enyém a világ)
[Fura csé]
Rajtam keresik a Kávát
pedig fel sem oszlott
még Ãgy sem, hogy ami
régen volt szertefoszlott.
Nem én akartam Ãgy
de persze az én hibám.
Az csak délibáb, hogy
az ártatlant nem éri vád.
Sokszor enni se volt mit
kellett minden penny.
De nem adtam el magam,
pedig meg akartak venni!
Erről ennyit.
Nem szaladt el velem a ló
a magam ura maradok fura,
de nem eladó.
Szerinted izgat, hogy neked
mi tetszik vagy épp mi nem?
Te kis kölyök nekem örök
rap ütemet ver a szÃvem.
Bocs,
hogy amióta feltűntem a szÃnen
úgy haladok a pályámon
ahogy a vonat a sÃnen.
Miért pont ezzel
zenélek azzal miért nem?
Nem hiszem,
hogy nekem kéne
elnézést kérnem.
Adom amit érzek,
mindegy mit vesztek
mindent megreppelek
G,
Legyen az east, west, trap.
[BLR]
Minden bűnöm ez legyen
Nem tűnök el csendesen
Tudom hogy a baj ez velem
Bocsáss meg nekem kérlek
(Soha nem adom alább)
Tessék itt a szennyesem
A Flow-m szemtelen
Tudom, hogy a baj ez velem
Bocsáss meg nekem kérlek
(Meg hogy enyém a világ)
[Fura csé]
Unalmas már,
lejártak a régi lemezek
más csónakban evezek,
nekem a bestek nem ezek.
Az én életem ez,
nincs helyetek a showban
kilógok a sorból,
hogy nem csak egy flow-m van.
Mindig kevés amit az ember
válaszul kap nyilván magamnak
köszönhetem, hogy hátba szúrtak.
Nem felejtek,
de már nem érdekel ha oltasz
aki csak régen volt a spanom
az sose volt az!
[BLR]
Minden bűnöm ez legyen
Nem tűnök el csendesen
Tudom a bajod ez velem
Bocsáss meg nekem kérlek
(Soha nem adom alább)
Tessék itt a szennyesem
A Flow-m szemtelen
Tudom a bajod ez velem
Bocsáss meg nekem kérlek
(Meg hogy enyém a világ)
album cÃme: keressük!
megjelenés: 2015
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: keressük!
szövegÃró: keressük!
stÃlus: keressük!
cÃmkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 3373