Egymásra vártunk, s megtanultuk már,
Hogy elveszíthet mindent, ami újra körbezár.
A szerelem az, amiben hittem, ezer éve már,
Most szertefoszlott egy éjjelen, mert véget ért a nyár.
Elvittél mindent magaddal, elégett az utolsó hajnal,
Elszállt a legutolsó nyár.
Átkozott éjjel, harcol a fénnyel, az ébredés miattad fáj,
Hát nem akarom, hogy így legyen, az álom visszavár.
Átkozott éjjel, harcol a fénnyel, az ébredés még, ami fáj,
De forog a föld, s a szerelem vár és mindig körbejár.
Ha fényképed nézem, és visszatér a nyár,
Szétszakítja álmaim, jól tudom, tudom, hogy vége már.
Van, amikor messzire futnék,
Ha rég nem az vagy, akit én szeretnék,
Mégis fáj, hogy nem vigyázol rám.
Átkozott éjjel, harcol a fénnyel, az ébredés miattad fáj,
Hát nem akarom, hogy így legyen, az álom visszavár.
Átkozott éjjel, harcol a fénnyel, az ébredés még, ami fáj,
De forog a föld, s a szerelem vár és mindig körbejár.