Hamvas fehér arcod mióta nem látom,
Úgy érzem hiába élek e világon.
Este, ha lefekszem, gyűrött párnám nincs, aki meg igazítja,
Szőke hajam, göndör hajam, nincsen aki megsimítsa.
Álmomban az arcod megjelent előttem,
Fekete hajadból puha párnát szőttem.
||: Kacagott a lelkem, sohasem volt még ily csodás, boldog álmom,
Mégis, mikor fölébredtem, könny csillogott a párnámon. :||