Úgy megyünk el egymás mellett
Vörös Sári
mint két ismeretlen,
Mintha meg sem látnánk egymást,
szemünk meg sem rebben.
A te szíved úgy dobog,
hogy szinte ide hallik,
Mégis kemény, mint a gyémánt,
törik, de nem hajlik.
Megyünk szótlan, egyik balra,
a másik meg jobbra,
Büszkeségből szenvedünk,
de egyikünk se mondja.
||: Letagadjuk, hogy szívünkben
mind a ketten vérzünk,
De az utca két sarkából
mégis visszanézünk. :||