Méregetem az út hosszát,
mégse járok rajta hozzád,
Elfordulok tőled,
Akár hogy is fáj valami,
nem akarok hírt hallani
soha már felőled...
De a kaput nyitva hagyom,
bekopoghatsz az ablakon,
éjjel-nappal várlak,
S ha hozzám jössz megvallani,
hogy neked is fáj valami;
A szívembe zárlak.
Szél kergeti az út porát,
felém hoz egy régi nótát,
amit úgy szerettem.
Akárhogy is fordul sorsom,
bánatomat visszafojtom,
nincs már könny szememben.
Vártalak, de most már tudom,
nyitva hagyott kis kapudon;
nem tér haza senki,
Csak a tél jön nemsokára,
kis szobámnak ablakára
jégvirágot tenni.