Egy műemlékké vénült házban,
Óbudai kis lakásban,
Két hetente összegyűltek nyolcan öregek.
Szó került ott szép emlékről,
Békebeli zord időkről,
S arról is, hogy milyenek a mai gyerekek.
Kávé mellett csendben ültek,
Vitatkoztak, lelkesültek,
Hogy a divat akkortájt mi volt.
Szólt az egyik: -Zene kéne !
Háziasszony, Lenke néne
Bekapcsolta nékik, hát, a pesti rádiót.
A nyolc öreg összenézett:
Ismerős a ritmusképlet!
Fürgelábú Lenke néne
Már is pattant a középre,
És a társaságnak így kiált:
Rajta öregek, nagymamák,
a charleston újra sikk,
Most a derekam fogja át,
Egy kicsi tánc, ugye, jól is esik?
Gyönge kifogás most a csúz, a köszvény, ischiás,
Jöjjön, öregem, Bendegúz,
Nem árt egy kis fogyás.
Régen '924-ben, azon pézsmitált nékem
magával sosem táncolok,
Kosarat adok!
Itt a ragyogó alkalom,
a charleston újra sikk !
Mert a divat az nem halad,
csak visszaváltozik.