(1)

A legkisebb értelmes. Pontos, mint az évszakok.
Mint a "hát"-nál, alig bírod ki, hogy ne kezdj vele mondatot.
A Kezdet szabad morféma, követed, mint a szótövet.
Mert helyetted is emlékszik, mint a botlatókövek.

Irány a táblák közé, ki a Vámház körútra!
Két szemben álló kapualj: mintha számháborúzna.
Kék bársony, nem ponyva – leleplez, mint egy relief-et.
Nem törölte meg a lábát, mikor az életedbe belépett.

Te meg lelépsz, bár nem vonz túlzottan az exodus,
Ha mint egy rozsdás anya, hóvégére megszorulsz.
Mert jön majd egy új Viktor, egy megtartó és viszonzó,
De addig minden reggeled hideg, mint egy viszonyszó.

És nincs jogod, hogy sajnálj: nem vagy elég boldogtalan.
Minek nekem barátok? Kussolni itt a blogoldalam.

(2)

Lelóg a mérlegről, akkora dilemmám van.
Mint egy coelho-s ásványvíz a Szaharában.
Hogy száradjak ki rögtön a tűzforró homokban,
Vagy igyak, aztán szégyenkezve haljak szomjan.

Pedig vergődni most már csak zöld ágra szabad,
Csak így lehet a szívünk a semmi ágáról szakadt.
Lassan állva alszom: bérház falakon a tegek,
Mert ha már Legyek ura-helyzet, legalább a helyzet ura legyek.

Dúsuló juhász vagyok, a dagadás a lényegem,
Mert népviselet feszít a megviselt népemen.
Lazán lenyomnám őket, lenne csak hat danom,
Vagy tököm, mint a csajoknak hajdan a Majdanon.

Kinevet a vég! -- Én mondjam ki a neveket?
Hogy ki volt, aki ezreket a vagyonukból Kijevet?
Van valami jó buli? Úgy értem: atom program.
Oly korban éltem én, hogy itt dobog a torkomban.