Fekszel mellettem, de csak mellettem.
Se álom, se szerelem. Se lebegés, se zuhanás.
Üres éjszakák. Nincs több, nincs más.
Most érzem, amit nem hittem,
hogy éget a semmi, hogy fáj, ami nincs.
Fejünkben szürke búcsúmondatok;
tudom, mondanád már, mondanám már,
de nem mered, nem merem, nem tudom, nem értem;
miért fáj a szív, ha nem szabad?
miért szól a húr, ha elszakad?
Se ítélet, se kegyelem.
Fogoly idő, szünet az életben.
Még eleven múltunk némít el.
Tudom, mondanád már, mondanám már,
de nem mered, nem merem, nem tudom, nem értem;
miért fáj a szív, ha nem szabad?
miért szól a húr, ha elszakad?
Miért kell az egész, ha minden csak a végére vár?
Miért a szerelem, ha minden születés új halál?
Oh miért?
Miért fáj a szív, ha nem szabad?
Miért? Miért? Miért? Miért? (oh oh oh)
Miért fáj a szív, ha nem szabad?
Miért szól a húr, ha elszakad?