Próbállak folyton követni,
de beszorÃt a tömeg elsodor az ár,
hallom a nevedet ezt nevetve harsogják.
Mint téli szellőben félni,
a férfi az utcátok sarkában áll,
nem éltet a szerelem ezt hiába hajszolják.
Olyan, mint a száz éves tölgy,
mint a patakkal meglocsolt virágos völgy,
szép lehet együtt, képről nem értenéd.
Te most fuss el, mert ott a nyár,
és dobd el a kezeddel messzire már,
az emlékeket, amikkel falamra rajzoltál.
Bármerre jártál, ott voltam én,
az égből madarak jöttek felém,
fülembe súgták vagy te vagy ő,
ne hidd, hogy megfordul az idő.
Világos világban sötétÃtÅ‘t,
asztalon álló makett kikötőt,
elhajóznék érted ez érthető.
De te a part egyik oldalán sétálsz,
úgy zengsz, hogy mindenkit szétráz,
végülis te volnál az a Pesti Nő.
Bármerre jártál, ott voltam én,
az égből madarak jöttek felém,
fülembe súgták vagy te vagy ő,
ne hidd, hogy megfordul az idő.