Mikor az élet viharos tenger,
S a lélek kihajóz
Sodor a hullám és szakad az főárbóc,
Ott valami jel kell, valami őrfény,
Egy biztos part, ahol a múlt él,
vagy ahova szÃved tart,
Te vagy a fényem rég,
akit látok mindig,
aki a csúcsról már rám vigyáz.
Bárhogy tép
a vihar, a zápor még,
én nem adom fel,
csak követem lényed hÃvó fényét.
Fújhat szél,
a szÃvem már úgy sem fél,
mert tudom, hogy rám vársz!
Tudom, hogy rám vársz!
Ezeregy hullám, ezeregy zátony.
Csak táncol a hajó,
Sehol a szélcsend,
sehol egy hÃvó szó!
Csak Te vagy a támpont,
A sohase múló biztos cél,
Veled a lelkem
a szerelem partján él.
Minek csillagfény,
amÃg látlak Téged?!
Te vagy bennem már, a Nap, a Hold!
Bárhogy tép
a vihar, a zápor még,
én nem adom fel,
csak követem lényed hÃvó fényét.
Fújhat szél,
a szÃvem már úgy sem fél,
mert tudom, hogy rám vársz!
Tudom, hogy rám vársz!
Fent, hova zaj már fel sem ér,
ahol kék az égbolt,
vezet fényed, mint egy láng
haza hozzád.
Bárhogy tép
a vihar, a zápor még,
én nem adom fel,
csak követem lényed hÃvó fényét.
Fújhat szél,
a szÃvem már úgy sem fél,
mert tudom, hogy rám vársz!
Tudom, hogy rám vársz!
Te vagy a támpont!
Te vagy az őrfény!