Szememben, mint egy tükörben,
A megfáradt bánat szép arca látszik.
Rám nevet, csak hogy elhiggyem,
Könnyelmű szívvel a reménnyel játszik.
Múltamban, a rejtett zugokban,
Leláncolt ajtók végtelen sora,
Folyosók, ahol te voltál,
Mentsvárként nekem, az utolsó szoba.
Lent a Földön jártam,
De felhőkre vágytam.
Önmagam a fénybe,
Az égbe álmodtam.
Most itt élek egy felhőn lent,
A sajátomon.
És szédülök a fényben,
A Föld az otthonom.
Arcomon, karomon, vállamon,
A szívtelen idő növekvő terhe.
Nem hagy el soha, jól tudom,
Elszámol mindent órára, percre.
Lent a Földön jártam,
De felhőkre vágytam.
Önmagam a fénybe,
Az égbe álmodtam.
Most itt élek egy felhőn lent,
A sajátomon.
És szédülök a fényben,
A Föld az otthonom.
Lent a Földön jártam,
De felhőkre vágytam.
Önmagam a fénybe,
Az égbe álmodtam.
Most itt élek egy felhőn lent,
A sajátomon.
És szédülök a fényben,
A Föld az otthonom.