[Intro]
A húsom a vérem a börtönöm, a lelkem érzelem
A pokol hamvaiból alkottak, a bűn bennem él s velem
Én voltam minden tett, ezért holt a megvetés bennem
Te voltál az értelem minden szenvedésemben.
Én vagyok a mindent felülíró színtiszta érzelem.
Vigyázok rád ha karjai köré fonna a félelem.
Farkas szemet nézek a halállal gyenge és védtelen
A halhatatlanság mámorító, de nélküled értelmetlen.
A legnagyobb kínná válhat, mert te vagy az életkedvem
rejtve marad a szép, nem érzem az ízt ételekben.
Nincs mélység nincs magasság ez van nincs más
minden rajtunk múlik hogy mit látok és mit látsz.

[Verze 1]
Odakint zuhog az eső a jég veri a párkányunk
a múltban áskálunk de a szürkületben mást látunk.
Nyugalmat lélegzek be és az életen merengek
a lélek festménye ez a fénytelen szemeknek.
A képzelet elvezethet oda hol az érzelmek rekedtek
ahol nem tűnünk többnek csak éretlen gyereknek.
Minden szívdobbanást a csalódás az értelem vetett meg.
a szívek éheznek bennünk és élelmet keresnek.
Nappal üres vagyok és rideg de az éjjelek elvezetnek
oda hol védtelen vagyok az érzések élve eltemetnek.
Rémképek üldöznek démonok vájkálnak a lelkembe
segítségért kiáltanak bennem mélyen elveszve.
Jeges verejtékekben ébredek a szívem kalapál,
ha elnyomom amit érzel az élet maga a halál.
Ha elnyomod amit érzel az élet maga a halál....
az élet maga a halál...

[Refrén]
Az ázott föld illatát belélegzem és megértem mit mond a táj,
Mély érzelmekkel beszél az nem hazudhat úgy mint a száj.
Azt mondja mindig itt lesz nekünk hogyha bármi fáj
Csak lehunyod a szemed efelől nem érhet aggály.

[Verze 2.]
Segítségért kiáltanék de nincs senki mellettem
a magány az arcomba röhög, úgy érzem végleg elvesztem.
Remegek, halálos félelem lesz úrrá rajtam
érzem ahogy a férgek a húsom nyúzzák halkan.
A könnyeimmel küszködök az éjben a csuklyám felveszem
a város fényeit kérem könyörgök SEGÍTSETEK NEKEM!
Őrlődök magamban minden pillanat gyötrődés
a lelkedet nyomorítja meg ha az ördögtől kölcsön kérsz.
A múltam megfertőz de nem merném másképp tenni.
bár amit kaptam tőle ezért az árért SEMMI!
Bár értelmetlen a múlton rágódni csak tönkretenne mélyen
lepusztultam legbelül és ölbe tett kezekkel néztem,
ahogy a talaj kicsúszik alólam de időben felismertem,
hogy a megváltást a tetteimben keressem nem istenben.
Óvatosan hagytam hogy az érzelem átitassa a lelkem,
mert anélkül csak csont és hús vagy elveszve a rengetegben.
A szeretetért kiáltottam de a szürke falak elnyelték,
aztán olvastam hogy mosódik egybe a sötétzöld a tengerkék.
A drogok, a kurvák, az agyhalottak álmában elveszve
kiégsz belülről de a boldogságból nem kapsz egy cseppet se.
A magány némán megbújt és emésztette a lelkem
a könnyek nem csillapították teljesen elburjánzott bennem.
Férgek vájtak utat az elmémbe és elfertőzték
ha a régi önmagammal találkoznék egyet köpnék.
Bár megértem, hisz épp ésszel ezt nem lehet átvészelni
a pokolban a pénz az úr és nem bűn rá vért csepegtetni!
Nem hittem volna hogy vége lehet, hogy kiszakadok a fertőből,
de a madarak suttogtak nekem az erdőből a szabadságról az erőről
a bennünk rejlő erődről mert a hatalomvágy felőröl..
mert a hatalomvágy felőröl...

[Refrén]
Az ázott föld illatát belélegzem
és megértem mit mond a táj,
Mély érzelmekkel beszél
az nem hazudhat úgy mint a száj.
Azt mondja mindig itt lesz nekünk
hogyha bármi de bármi fáj
Csak lehunyod a szemed
efelől nem érhet aggály.

[Outro]
Belém furakodott a vágy érezni akartam mindezt
nem szégyellem a múltam és semmi kép se színezd.
De tudod az utóbbi nap átértékeltem mindent,
eltorzult lélekkel az elkeseredettség itt bent
letelepedett mélyen de megváltam tőle végleg,
és te voltál aki kiseperte a megmaradt törmeléket!