Volt egy ország, amit már túl régen láttam: Magyarország,
Ahol az ember még vívta a maga harcát,
Kis remény, sok kétség, csupa rejtett szépség voltál,
De lassan más lett itt minden, Magyarország.
Látom az álmaid eldobtad már...

Magyarország!
Egyszer rég, bíztam még benned, Magyarország!
Tudhattad merre kell vinned a magad sorsát,
Veled én tettem volna, amit kellett volna, de nézd:
Egyszer már messziről jöttem vissza hozzád,
És az életem bíztam Rád...

Van egy ország, hol már csak álmomban járok, Magyarország,
Ahol a cárok a sztárok, nincs igazság!
Mindenki jobban tudja, aztán mégis hagyja magát,
Pedig a csengő lehúzza a nyakát.

Lehet, hogy egyszer mégis,
Leszel tényleg szép is talán,
Lehetek teljes még benned, Magyarország:
Ne akarj több lenni Önmagadnál!

Magyarország!
Idegen földre kell mennem,
Magyarország,
Itthon már rég nem adsz ennem,
Kitagadnál...
Azt mondod több vagy másnál,
de ezzel csak sírt ásnál - alánk,
Nem akarom azt, hogy elhidd, Magyarország,
Hogy Neked nem juthat már más világ!

Talán már csak Én kérem,
Hagyj magamként élnem, tovább...
Ahogyan léteznünk kéne, Magyarország!
Tán csendben milliók várnak még Rád!
Legyél hát újra egy szép és igaz ország,
Ha már az életünk bíztuk Rád!
Rázd le a rablók, és önmagunk láncát,
S akkor az életünk bízhatjuk Rád!