Minden
Elefánt
a falban az áramot menni,
hogy majszol a pók a sarokban,
a routerem épp fogad tőled egy képet.
Hogy szusszan a kék ikarus,
beszívja a füstöt a vánkos,
ahogy szuvasodnak a számban a fogak,
lecseppen a földre a nyálam.
Hallom, hogy nő ki a szőr,
a szemhéjaim összecsukódni,
a szuicid légy, ahogy keresi még
önmagát a pók száz szemében.
Végkimerültségben most
talán elnyom az álom,
vagy, ha szerencsém lesz,
legalább azt hallucinálom,
hogy
Minden rendben.
„Elmúlnak így azt estjeim,
nélküled, csillagom.
Olyan sötét van nélküled
szemem ki sem nyitom.
Olyan nehéz így a szívem,
hogy szinte földre ver,
le-le hullom, de sóhajom
utánad ¬ felemel.
Olyan csönd van így nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utoljára
akartál mondani.”
(Váci Mihály – Nélküled)
Hogy tévedés lesz az egész,
és nem fog összezuhanni, csak tágul
és végezetül úgy is
mindent elmond magáról,
hogy
Minden rendben.