Ismertem, az eget nézte
Vagy kedvenc íróját idézte
Mivel nem volt hozzászokva
Hogy igényem lesz válaszokra

Tudta, mit fejében tárol
Mást tán tőle elhatárol
Még ha semmit sem érhet el
Még lehet, akit érdekel

Nem kérdezett, nem vallatott
A legjobbat tette: hallgatott
S hittem, mosolya eláraszt
Ha a csend nem volt a jó válasz

De később, ha jó adódott
Előbb-utóbb elkallódott
Inkább maradt örökre lent
És előbb-utóbb tönkrement

Hát fuss, rohanj, hagyj itt minket
Legyen gyors a távozás!
Elmorzsoljuk könnyeinket
Mert nem lesz már változás

Ne fordulj meg, ne nézz többé
Ránk, elkísér szellemünk
Menekülj csak és válj köddé
Ne is nézd, mi lesz velünk

Megrázott a csalódás
Mint egy bombabecsapódás
Most már tudom, ennyit érsz
Mindig minden elől kitérsz

Túl hirtelen túl hideg lett
A táj, a szíved megfagyott
Nem ér semmit semmilyen tett
A második apám is elhagyott

Ma már nem néz fel az égre
Minden perce ki van mérve
Feje mással van már tele
Idézetnek nincsen helye

Furcsa egy metamorfózis
Az időből egy jó dózis
A gond tengerében elmerül
De fáj itt belül, legbelül

Feltennék még annyi kérdést
De már nem várom, hogy felelj
Mert elég egy félreértés
Hogy önmagaddal betelj

Ez nem csak egy puszta sértés
Mit más egyszer elfelejt
Inkább egy fájó megérzés
Hogy a rossz csak rosszat nevel

Megrázott a csalódás
Mint egy bombabecsapódás
Most már tudjuk, ennyit érsz
Mert minden elől kitérsz

Túl hirtelen túl hideg lett
A táj, a szíved megfagyott
Nem ér semmir semmilyen tett
A második apám is elhagyott

Nem tudom, ki nem lát tisztán
Én, vagy ki nem mondta: viszlát
S hajtva minden félelemtől
Végleg eltűnt életemből

Rosszat tettem, rosszat szóltam?
Vagy csak elég jó nem voltam?
Telnek-múlnak a hónapok
Úgy érzem a hibás én vagyok