Száll a madár fenn az égen, boldogság kék vizében
Vágyódik a napsugárban, közben elég gyenge szárnya
Repít minket is a vágyunk, olykor fellegekben járunk
De lehullunk, mint egy árva szárnya szegett bús madárka.
Szerettelek szárnyat adtál, nem szerettél cserben hagytál
Vágyódtam a boldogságra, s lehulltam az út porába
Vergődve a holtharaszton, nincsen aki vigasztaljon
Te utánad sír egy árva, szárnyaszegett bús madárka.
Nincsen cél mely szárnyat adjon, nincsen vágy mi elragadjon,
Gyorsan szállnak el az évek, hát csak ennyi ez az élet
Zokog a szív,sír a lélek, üres nélküled a fészek
Nincsen ott más csak egy árva, szárnyaszegett bús madárka.