A bakonyi nyárfák alatt hervad a nyár, múlik a nyár virága.
Öreg betyár megy az úton, hull a levél, sárga levél utána.
Meg-megáll az erdő szélen, elballag a falu végen csendesen,
Siratja a Bakonyerdőt, Isten tudja, én is miért könnyezem.
Valahol az erdő mélyén vadgalamb szól, búgó hangját hallgatom.
Öreg betyár lelke sírta, benne zokog minden bánat, fájdalom.
Hervad a nyár, múlik a nyár, költözik a vándormadár messzire,
Elballagok én is csöndben, Isten tudja, tán a világ végére.