Csábít a szakadék, ígér a mély:
Itt a vége, miért szenvednél?
Vállam húzza a kereszt súlya,
Felsért és érzem, megszakít.
Mégis tartom, minden harcom
megküzdeni így tanít.
Néha már engedném,
Nem fájna, csendben eltűnnék,
Jöjjön és fájjon még!! Még!!
Míg minden hajnal két út,
Én minden nap küzdeni fogok,
És várom a felkelő napot,
Mert ott ragyog az éjszakán túl!
Éjjel, ha visszatér, némán mesél.
Jégből szőtt szürke könnyűség.
ELMÉM A MÉLYBEN
SZÍVEM A FÉNYBEN
Néha már engedném,
Nem fájna, csendben eltűnnék,
Jöjjön és fájjon még!! Még!!
Míg minden hajnal két út,
Én minden nap küzdeni fogok,
És várom a felkelő napot,
Mert ott ragyog az éjszakákon túl!