A büntetés járt az emberéletért.
Tízezer év, vagy még több…
De villant a jel, már túl az éjszakán,
Az ájult házak ablakán.
S mint feltámadt angyalok, városnyi kriptákból
Kissrácok gyűlnek a térre
És árnyakhoz halványult, hunyorgó szemmel
Néznek az újszülött égre.
Ez új világ,
Egy új világ a földön!
És nem kell a fű,
Nem kell fecskendőnyi mámor.
A napfény még fáj,
De felnézünk az álomból.
Az arcod s a múltad itt nem bélyeg már
És ébren sem félünk egymástól
Ez új világ,
Egy új világ a földön!
Még felszáll a gép,
Óriás fémmadár,
A karmában kő, már nem kell…
Már nem támad ránk, túl a hatalma korszakán,
Itt néma célpont többé nem leszel.
Az ajtókat feltépve mindenhol hívlak,
Hogy tündöklő arcodba nézzek
S a néptelen termekben visszhang száll…
De nem hiszem! Nem lehet késő már!
Ez új világ,
Egy új világ a földön!