Mindig csak rohant, mondtuk is neki:
A vesztedbe futsz, a vesztedbe futsz!
Fésületlenül, ha beállított, te bolond lány:
a vesztedbe futsz!
Abban egyetértettünk, hogy nagyon szép,
csakhogy elveszítette az eszét,
közben irigyeltük is, és szántuk őt,
mondd csak, honnan tudhattuk a jövőt?
Fésületlenül, ha beállított,
mindenkinek volt egy szava.
Körbeálltuk őt, mint egy utazót,
ki ezután nem jön soha.
Honnan tudhattuk a jövőt?
Mert mind egyetértettünk,
ha láttuk őt:
Ez elveszítette az eszét,
ez a lány hiába szép, hiába szép!
Lálá...
Jön váratlanul, fésületlenül,
látom ahogy a vesztébe fut.
Mondd, honnan jön elő
ma is hirtelen? Miért állok meg,
ha eszembe jut?
Mondd csak, ha már elveszett
miért jön elő?
Ha már eltűnt miért keres
naponta ő?
Hogy jut eszembe és miért?
Aki csak hiába szép, hiába szép.
Lálá...