Nézem a várost: fények és koszfészek,
Érdektelen múlt, nyomorult emlékek.
Jókedvre várva az idő úgy nyúlik el,
Csattanva megjön, és oly hamar múlik el.
Zavaros álmok, fáradtan ébredek,
Vontatott óráim nem éppen éberek.
Minek keltem fel? Minek az éberség?
Unalmas tettek, és nyomasztó tétlenség.
Bizonytalan jövő, lüktető fájdalom,
A magány is teherként fekszik a hátamon.
Kire támaszkodjak? Hol találok vigaszt?
Nézem a várost és vágok egy grimaszt.