Fakó lovam lába nyomát kilenc pandúr, négy csend biztos járja,
Engem, pedig összekötve visznek fel a vármegye házára,
Megittam a becsületem, a földet is kirúgták alólam
Pedig-pedig valamikor egy sápadt arcú öregasszony
Egyetlen-egy reménysége én voltam.
Ha meghalok, ha felkötnek a síromra, ne boruljon senki
Árokparton, az út szélén, ott fogok én csöndben megpihenni
Nem lesz virág a síromon, nem hull rám a szentelt föld göröngye
Csak egy fehér sápadt arcú, fehér hajú öregasszony
Titkon ejtett porba hulló könnye.