Zöld volt a mezÅ‘, szÃnes a rét,
ház ült a völgyben és kék volt fent az ég
Hófehér felhőkkel játszott a fény,
csillagot vetett a patakok vizén,
lenn, ahol kószált egy pár, te, meg én.
Sárgult a mező, szürke a rét,
száz nehéz felhőtől sötét lett az ég
Jéghideg szellő száll álmok ligetén,
éjszÃnű ruhát ölt patakon a fény
lenn, ahol kószált egy pár, te, meg én.
Szóljon az ég, hogy mért van ez, miért?
Merre szöktél előlem, merre és kiért?
Hiába szó, a válasz néma csend,
Megnémult a világ, csak szÃvem hangja cseng.
Várom a napot, mÃg visszatérsz,
nem lehetsz boldog, mÃg társad nélkül élsz.
Él még az emlék, a távol ködén
zöld lesz a mező, és visszatér a fény,
jár majd a mezőn egy pár, te meg én.