Messzi tájról jöttem, nem ismertelek.
Félelemben éltem, s nem értettem meg,
Hogy miért kell annyit szenvednünk, hiszen úgyis meghalunk?
De tudom már, hogy élek.
Összeomlott álmok sebezték szívem.
Agyontömött rácsok befedték lelkem,
Csak vártam én, és mozdulatlan álltam,
Mert azt hittem, hogy nincs már remény.
De tudom, vége már, elmúlt minden, mi fájt,
Mert hibáimmal elfogadtál!
Köszönöm, ó Istenem, hogy megismerhettelek!
Biztonságban élhetek, és általad érthetem,
Hogy a betegségtől szenvedünk, és
Nem az élettől, mert öröm van Tebenned, ó Uram!
Hisz értelmet kapott életem,
Vigyázok rá, én igérem!
Mert tudom már, hogy miért,
Te vagy az, akiért,
Jézus az, akiért Élek!