1. A hegyeken túl, mikor lemegy a nap,
Végre egyedül vagyok, és újra szabad.
Mikor az úton a napfény táncot jár,
A lelkem nyugtalan, úgy menne már.
R. Élni születtem, úgy hajt a vér,
Érzem legbelül: szabadabb vagyok, mint a szél.
2. Egybeforr lassan a testem a géppel,
Olajos úton szállok a széllel,
És ahogy a fények lassan a távolba tűnnek,
A démoni árnyak egyre tovább űznek.
R.
3. Mikor a hegyek mögött lassan végleg lemegy a nap,
Ott nyugszik a lelkem csendben a szabad ég alatt.
Érzem legbelül, hogy a lelkem olyan mit a szél,
Amit nem állít meg semmi és mindig szabadon él.