Erdő szélén nagy a zsivaj, lárma,
Erdő szélén esküszik a cigány vajda lánya.
Táncra perdül, vígan mulat az egész cigányhad,
Csak egyedül a menyasszony arcán ül a bánat, arcán ül a bánat.
Szomorú a cigány vajda lánya,
Rejtett könnyét senki más, csak édesanyja látja.
Vigasztalja, felejtsd el azt a fattyút, az égre,
Édesanyám, fáj a szívem, majd meghasad érte, majd meghasad érte.
Már én azt a rongyost nem is bánnám,
Ez rangosabb, ezüst pityke fityeg a dolmányán.
Azt a régit meg se látnám, semmije nincs néki,
Édesanyám, nekem az kell, az a rongyos régi, az a rongyos régi.