Személyes hangvételű videóklippel lepte meg rajongóit Tarány Tamás
tovább
Tetemrehívás
Kaláka
A radványi sötét erdõben
Halva találták Bárczi Benõt.
Hosszu hegyes tõr ifju szivében;
"Ime, bizonyság Isten elõtt:
Gyilkos erõszak ölte meg õt!"
Kastélyába vitette föl atyja,
Ott letevék a hûs palotán;
Ki se terítteti, meg se mosatja:
Vérben, ahogy volt, nap nap után
Hever egyszerû ravatalán.
Állata õrzeni négy alabárdost:
"Lélek ez ajtón se be, se ki..."
"Hátha az anyja, szép huga már most
Jönne siratni?" -- "Vissza neki;
Jaj, ki parancsom, élve, szegi!"
Fojtva, teremrõl rejti teremre
Halk zokogását asszonyi bú. --
Maga, pecséttel, "hívja tetemre"
Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:
Legyen a seb vérzése tanú.
A palotát fedi fekete posztó,
Déli verõn sem süt oda nap;
Áll a tetemnél tiszti pörosztó,
Gyertya, feszûlet, kánoni pap:
Sárga viaszfényt nyughelye kap.
"Jöjjenek ellenségi, ha voltak!"
Jõ, kit az apja rendre nevez;
Hiába! nem indul sebe a holtnak
Állva fejénél az, vagy emez:
"Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez."
"Hát ki?..." riad fel Bárczi sötéten,
"Boszulatlan nem foly ez ösi vér;
Ide a gyilkost!... bárha pecsétem
Váddal az önnön szívemig ér:
Mindenki gyanús nekem, aki él!"
"Jöjjenek úgy hát ifju baráti!"
Sorra belépdel sok dalia:
Fáj nekik a hõst véribe' látni,
S nem harc mezején elomlania.
Erre se vérzik Bárczi fia.
"Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...
Jöjjön elõ Bárc, a falu, mind!"
Megkönnyezetlen senki se hagyja,
Kedves urára szánva tekint.
Nem fakad a seb könnyre megint.
"Jöjjön az anyja! hajadon húga!"
Künn a leány, már messze, sikolt;
Anyja reárogy, öleli búgva:
Mindre nem érez semmit a holt:
Marad a tört vér -- fekete folt.
"Jöjjön utolszor szép szeretõje,
Titkos arája, Kund Abigél!"
Jõ; -- szeme villan s tapad a tõrre,
Arca szobor lett, lába gyökér.
-- Sebbõl pirosan buzog a vér.
Könnye se perdûl, jajja se hallik,
Csak odakap, hol fészkel az agy:
Iszonyu az, mi oda nyilallik!...
Döbbenet által a szív ere fagy:
"Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!"
Kétszeri mondást -- mint lebüvölten --
Hallgat el, aztán így rebegi:
"Bárczi Benõt én meg nem öltem
Tanum az Ég, s minden seregi!
Hanem e tõrt én adtam neki.
Bírta szivem' már hû szerelemre --
Tudhatta, közöttünk nem vala gát:
Unszola mégis szóval "igenre",
Mert ha nem: õ kivégzi magát.
Enyelegve adám a tõrt: nosza hát!"
S vadul a sebbõl a tõrt kiragadja,
Szeme szokatlan lángot lövell,
Kacag és sír, s fennvillogtatja
S vércse-visongással rohan el.
Vetni kezet rá senki se mer.
Odakinn lefut a nyilt utca során,
Táncolni, dalolni se szégyell;
Dala víg: "Egyszer volt egy leány,
Ki csak úgy játszott a legénnyel,
Mint macska szokott az egérrel!"
Halva találták Bárczi Benõt.
Hosszu hegyes tõr ifju szivében;
"Ime, bizonyság Isten elõtt:
Gyilkos erõszak ölte meg õt!"
Kastélyába vitette föl atyja,
Ott letevék a hûs palotán;
Ki se terítteti, meg se mosatja:
Vérben, ahogy volt, nap nap után
Hever egyszerû ravatalán.
Állata õrzeni négy alabárdost:
"Lélek ez ajtón se be, se ki..."
"Hátha az anyja, szép huga már most
Jönne siratni?" -- "Vissza neki;
Jaj, ki parancsom, élve, szegi!"
Fojtva, teremrõl rejti teremre
Halk zokogását asszonyi bú. --
Maga, pecséttel, "hívja tetemre"
Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:
Legyen a seb vérzése tanú.
A palotát fedi fekete posztó,
Déli verõn sem süt oda nap;
Áll a tetemnél tiszti pörosztó,
Gyertya, feszûlet, kánoni pap:
Sárga viaszfényt nyughelye kap.
"Jöjjenek ellenségi, ha voltak!"
Jõ, kit az apja rendre nevez;
Hiába! nem indul sebe a holtnak
Állva fejénél az, vagy emez:
"Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez."
"Hát ki?..." riad fel Bárczi sötéten,
"Boszulatlan nem foly ez ösi vér;
Ide a gyilkost!... bárha pecsétem
Váddal az önnön szívemig ér:
Mindenki gyanús nekem, aki él!"
"Jöjjenek úgy hát ifju baráti!"
Sorra belépdel sok dalia:
Fáj nekik a hõst véribe' látni,
S nem harc mezején elomlania.
Erre se vérzik Bárczi fia.
"Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...
Jöjjön elõ Bárc, a falu, mind!"
Megkönnyezetlen senki se hagyja,
Kedves urára szánva tekint.
Nem fakad a seb könnyre megint.
"Jöjjön az anyja! hajadon húga!"
Künn a leány, már messze, sikolt;
Anyja reárogy, öleli búgva:
Mindre nem érez semmit a holt:
Marad a tört vér -- fekete folt.
"Jöjjön utolszor szép szeretõje,
Titkos arája, Kund Abigél!"
Jõ; -- szeme villan s tapad a tõrre,
Arca szobor lett, lába gyökér.
-- Sebbõl pirosan buzog a vér.
Könnye se perdûl, jajja se hallik,
Csak odakap, hol fészkel az agy:
Iszonyu az, mi oda nyilallik!...
Döbbenet által a szív ere fagy:
"Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!"
Kétszeri mondást -- mint lebüvölten --
Hallgat el, aztán így rebegi:
"Bárczi Benõt én meg nem öltem
Tanum az Ég, s minden seregi!
Hanem e tõrt én adtam neki.
Bírta szivem' már hû szerelemre --
Tudhatta, közöttünk nem vala gát:
Unszola mégis szóval "igenre",
Mert ha nem: õ kivégzi magát.
Enyelegve adám a tõrt: nosza hát!"
S vadul a sebbõl a tõrt kiragadja,
Szeme szokatlan lángot lövell,
Kacag és sír, s fennvillogtatja
S vércse-visongással rohan el.
Vetni kezet rá senki se mer.
Odakinn lefut a nyilt utca során,
Táncolni, dalolni se szégyell;
Dala víg: "Egyszer volt egy leány,
Ki csak úgy játszott a legénnyel,
Mint macska szokott az egérrel!"
előadó:
Kaláka
album címe: Arany János
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: Gryllus Dániel
szövegíró: Arany János
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 4226
album címe: Arany János
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: Gryllus Dániel
szövegíró: Arany János
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 4226
kapcsolódó videók
keressük!
