Olyan mély lenn a város,
az álmok nem állnak õrt,
magas erkélyen állunk,
s a korlát ledõlt.
Gyere, állj ide mellém,
kicsit fogd a kezem,
sose valld be, ha szédülsz,
s a félelmet sem.
Sok dallam száll,
mennyi kék madár,
s mind téged vár.
Hagyd a könnyeket,
ez itt rég nem kell.
Hagyd a könnyeket,
ez egy másik hely.
Hagyd a könnyeket,
és naggyá nõsz.
Hagyd a könnyeket!
Úgyis eljön majd minden,
mint egy végállomás,
csak egy hangszóró berreg,
hogy tudd, hol jársz.
S most váljunk el,
csak nézz, nézz fel,
ne is búcsúzz el,
csak szállj! Szállj! Szállj!
Hagyd a könnyeket,
ne a mélybe nézz.
Hagyd a könnyeket,
és az égig érsz.
Hagyd a könnyeket,
aki sír, túl nehéz.
Hagyd a könnyeket!
Hagyd a könnyeket!
Hagyd a könnyeket!
Hagyd a könnyeket!
Hagyd a könnyeket!