Álmos reggel ébred a város, bőröd illatát még őrzi az álmom.
Kihűlt párnák közt kutatlan szüntelen, kellesz nekem.
Egyedül hagytál, elmentél, talán a nappal együtt ébredtél. Az üzenet, amit hagytál egy telefonszám s egy rövid levél.
Refr.: Fáj a valóság. Szükségem van rád. A napok lassan telnek el, ha nem vagy itt velem. Nincs az a szó, az a bátorító érzés, de belehalnék úgy érzem ha nem lennél enyém. Él a remény, hisz a rabod lettem én, neked adom mindenem, nélküled már nem létezem.
Nem akarom, hogy úgy érezd, ennyi volt egy éjjel és vége.
Még el sem kezdődött talán, s véget ért.
Éjjelente mindig látom az arcod, hallom a hangod, érzem a csókod, tested megremeg, ha megérintelek.
Refr.: Fáj a valóság. Szükségem van rád. A napok lassan telnek el, ha nem vagy itt velem. Nincs az a szó, az a bátorító érzés, de belehalnék úgy érzem ha nem lennél enyém. Él a remény, hisz a rabod lettem én, neked adom mindenem, nélküled már nem létezem.