Nincsen már remény arra hogy
Elfelejtsd majd azt a napot
Amely gyötör egyre csak
Amely a szívedbe mar
Váratlan pillanatokban
Felsejlik és agyadba robban
Agyad zugaiban lapul
Míg lassan föléd tornyosul
Nincsen már remény arra hogy
Elfelejtsd majd azt a napot
Mikor nevetsz önfeledten
Megjelenik lassan egyszerre
És elkezd húzni lefelé
Beléd kapaszkodik és tép
Hiába minden igyekezet
Hiába küzdesz keservesen
Nem győzheted le őt
Módszeresen gyötör és öl