Rém Srác:
Megvan mindenem, mégsem vagyok elégedett.
Aki azt mondta, boldog vagyok, nagyot tévedett.
Valami más életet nézhetett, nem az enyémet.
Az anyagcserém helyett megoldom az élet-cserémet.
Tudom, vár az enyészet, hagyom az egészet.
Szaporán veszek levegőt: ki-, és belégzek.
Lehet, hogy kevés lesz, pedig kapkodok fejvesztve.
Alul vagyok fejlesztve, csak bolyongok elveszve.
Nem ez volt tervezve, hanem valami sokkal másabb.
Vége az áltatásnak. Mondd meg, mi másra vágyjak?!
Van fedél a fejem felett, van mindig, mit ennem,
Van egy nagy szerelmem, de nyugtalan a lelkem.
Magam sem értem, miért állok az egész világgal perben.
A manipulációval áll szemben minden sejtem és szervem.
Az erőm az elmém. A templomom a testem.
Mint Pablo Picasso, a jövőmet vésszeltelinek festem.
Néha felkelni sincs erőm, néha még gondolkodni is fáj.
Az emberek egy, a normától elkóborolt nyáj.
De mivel ők vannak többen, így én tűnök annak.
Én vagyok kitéve életveszélyes hevének a Napnak.
Én vagyok az igaz, a hű, a jó, a jámbor.
És ők szívják ki állandóan az oxigént a számból.
Hát csoda, hogy dühös leszek, hogy van, mikor tudnék gyilkolni?
Félnek, hisz látszódik rajtam. Nem tudom titkolni.

Zsír Srác:
Rájöttem, szar vagyok, egy negatív elem.
Szerintem, még sörözni sem lenne kedved velem.
Rossz a felfogásom, a gondolkodásom.
Biztos, romlott az egész belső felem.
Nincs bennem emberek iránti eredendő félelmem.
Nem értem, miért kell nekem nyáron is telelnem.
A tetteimért minden hülyének felelnem.
Szar az egész világ, szar vagyok én is.
Olyan, mint az igazi: lágy is, kemény is.
Még rajtam végigfut az érzelmek és gondolatok egész skálája,
Addig a világ ugyanazt a 2 sort skandálja.
A papírt szídja, de azért használja.
Majmokat nevelnek, rajtuk nevetnek,
Kalodába veretnek, magukból kivetnek.
Szarnak, szart hagynak; ha elkapnak, bevarrnak.
Minden hitetlent elhagynak, minden ártatlant vallatnak.
Elegem van belőled, te híg, büdös trágya.
Te utolsó féreg, az emberek vágya.

Nyugodt Srác:
Rájöttem, szar vagyok, szar, amit csinálok,
Sokszor légüres tér, amibe kiáltok. De mit vártok?
Hogy a társadalom szerves tagjaként éljek?
Hát, az vagyok, van péniszem, megmutatom, ha kéred.
Ha ez nem elég, BASSZÁTOK MEG, ez a véleményem,
És belemondom a pofádba, fröcsögő nyállal, keményen.
Tiszta szívvel állok elétek, így fordulok felétek,
Míg ti megaláztok, lenéztek, s oda a szép remények.
A kudarc a párnám, köröttem ármány, becstelen élet vár rám,
Fölöttem varjú kárál, köpőlégy érzi a szagom és rámszáll.
De a Nyugodt Srác megcsinálja, Ő lesz a szarok Messiása,
Az utolsó remény, és ismét lágy, nem kemény,
Lenyugszik, de nem szerény, és visszatér belém, az Élet,
Még nem láttam ilyen gyönyörű szépet, ilyen tükörképet,
Ami ötletekkel teli, s dühében nem a falat veri,
És meri vállalni, hogy mivé lett és hova jutott,
S hogy eddig mást sem tudott, mint szar-létén sírni,
De már nem kell többé bújkálni, és nem lesz miért pírni.

Beteg Srác:
Lusta vagyok, tróger és trehány,
Ha valaki megnézi a szobámat, a közepére behány,
Keveset mozgok, csak a WC-re járok,
Szarok egy keveset, rágyújtok és várok,
Míg a szag olyan erőssé válik,
Hogy a WC faláról a vakolat málik.
Hát ez vagyok Én, az emberiség szégyene,
Aki bár undorító, hisz életének egyetlen lényege,
A légzés folytonosságának fenntartása,
A sör tisztelete és rendszeres fogyasztása,
S a megszáradt takony külszíni fejtése,
Én vagyok a teremtés koronája, az emberiség sertése.
A púp a hátadon, a legaljasabb rágalom,
Gusztustalan féreg vagyok, de ezt boldogan vállalom.
S nem is megyek sehova, hisz nem ettem én meszet,
Mert én tudom a titkot:
Minden út Rómába vezet.
Én viszont nem beszélni idegen nyelveket,
Különben is itt születtem és ez lesz a föld,
Ami eltemet.