Prológ:
Doktor Mesmer:
Egyáltalán tudja, hogy merre van?
Constanze Nissen:
Már rég nem jártam erre, doktor úr.
D. M.:
Nem szívesen jár ide, hiszen még a temetésére se jött el annak idején.
C. N.:
Ugyanmár Monsieur Mesmer, maga művelt ember, igazán nem kellene az irigy bécsi pletykákat szajkóznia!
Ott van valahol.
D. M.:
Egyszóval nem igaz az, hogy a temetése napján otthon maradt?
C.N.:
Igen, valahol ott kell lennie.
D.M.:
De hiszen itt már nincsenek sírok.Se egy kereszt, se egy sírkő.
C.N.:
Az ő sírján nem is volt kereszt.
D.M.:
Akkor legalább sírkövet kellett volna állítani neki, Madame Mozart.
C.N:
Nissen.Az én nevem többé nem Mozart, hanem Nissen.Hányszor mondjam még magának?!
D.M.:
Ennyivel tartozott volna neki.
C.N:
Egy nincstelen özvegynek két kisgyerekkel a nyakán van más gondja is.
D.M.:
Méghogy nincstelen?De hiszen a halála jómódúvá tette.A partitúrák, az órái, a dohányszelencéi.Csak amit én megvásároltam magától az elmúlt időben, egész kis vagyon.
C.N: Na, tessék itt van.
D.M:
Biztos benne?
C.N.:
Hát, én…
D.M:
Itt van eltemetve? Jean-Pierre!
C.N:
És most az 5 ezret Doktor Mesmer! Elvezettem a sírhoz.
D.M:
Ez mágikus hely.Écoutez! Hallja?
C.N:
Gyorsan, kérem fázom!
D.M:
Hallgassa, asszonyom!
C.N:
Dehát mit?
D.M:
A zene végtelen univerzuma!Ahonnan ő jött, ahonnan meteorként hullott le a Földre… un enfant de Dieu …