GodDamn:
Én itt vagyok már rég, döngetem a kapukat,
De közeleg a vég, majd nézhetik magukat.
Mint Attila a karddal mindenkit megbűntetek.
Új törvény: harccal minden szart megszűntetek.
Mint a csodaszarvas megmutatom a helyes utat.
Elvágom a kiutat. - Minden GodDamn felé mutat.
A rappem gyógyít, mint Szent László füve.
A füst elbódít, na gyere ide, ülj le!
El kell meséljem a legmagyarabb sztorit,
De siessünk (Hassssss...) Az idő most szorít.
Kezdetben volt két gyermek : Hunor és Magyar,
Aztán a 108 nemzetség mindenkit mar.
Az irány nyugat, a magyar futam.
GodDamn nyelvének nyilától ments meg minket, Uram!
Hódítani indulunk, RZ, Landi meg én.
Újra indul minden, egy vérszerződés.
A triumvirátus. - Körben a hármak.
Nem szájt tátnak, igen, ők bátrak.
A gyávákkal szembenállnak, mindenkinek visszavágnak.
A jók együtt inhalálnak. - Soha meg nem állnak,
Mert elkezdődik egy háború. - A rapnek most ez kell.
Én nem veszítek csatát, mint Augsburgnál Lehel.
Óh, ural a tudat, hogy bent most rendet rakok.
Mindent helyre pakolok. - Nekem ti nem ugattok.
Nem beszélek baromságot, helyette kaptok valóságot.
RZ és GodDamn megmutatja, ne csak a nagy szátok járjon.


Landi:
Majd eljön a nagy nap... - Éheznek a csordák,
Kapkodnak a szar után.
Az értéktől elfutván vakítja őket a gazdag szultán.
Tudatlan nép: úgy viselkedtek, mint barbárok,
Közben én Boiotiaban várok, és a hip-hop Helikonra vigyázok!
Áhhh!
Rohadt patkányok, unorodom tőletek, hányok.
Amig csinovnyikként viselkedtek, addig nektek egy jó szót sem szánok.
És kiadok egy "Így írtok ti"-t, mint Frigyes, Karinthy,
Mert a rappetek elmaradott, és mindig ürességet tartalmazott.
Ezért vagyok zaklatott.
Elég! Hol az eredetiség?
Rich-Zed és Landi leigáz titeket, mint Hunyadi és Szkander bég.
Én vagyok az új, az énekes Vazul,
De nem Góg és Magóg fia.
Szülőhazám Illíria, de tudom, mitől beteg Hungária.
Itt egy töri lecke nektek! - Nesze!
Még egy okító jellegű nóta.
Tanulja meg a sok idióta, hogy ahol van spártai, ott van helóta.
A bűnöm elméleti, mint Raszkolnyikové.
A rímem a méreg.
Ha nem változnak, puszuljon el a sok tudatlan féreg.

Rich-Zed
Mint II. Dobzse Ulászló, nem fogok soha bólogatni.
Senkinek se bókolgatni, félve kézre csókot adni.
Senki se fog rám hatni, egyedül küzdök, mint Ady.
Szimbolista szövegekkel szapulni, míg eltűnik a gagyi.
Nem leszek Hunyadi László, nem hajtok fejet a bakón se.
Nem térdelek, mint Radnóti, nem lőhetsz tarkón se.
Látom az ember tragédiáját és a jövőt, mint Madách.
Az ember a vesztébe rohan, közel a legvégső csapás.
Nándorfehérvárként védem zeném, mint Hunyadi János.
Bár a nevemre nem fog emlékezni semmilyen város.
Káoszt látok, de rendbe teszek mindent, mint Bánk bán.
De nem vagyok alattomos, nem fegyverem az ármány.
Mint Wesselényi Miklósra, rám is számíthatsz a bajban.
Ám azt is megérzem, ha a füled mögött vaj van.
Nyílt szívvel kiállok, az ég felé hangosat kiáltok,
A csatabárdot kiástam, jobb, hogyha vigyáztok,
Ti, kik viszályt szítotok, míg összefogást prédikáltok.
Gazdag hercegek vagytok, bár köröttetek délibábok.
A szememben nem vagytok mások, mint hazug Hübele Balázsok.
Nyíltan mondjátok, ha senki sem lát, miért vagytok mások?
Kiálltok-e elveitekért, mint Martinovics Ignác a Vérmezőn?
Átgázolok minden álszent hitszegőn és hitetlen kétkedőn.
Zászlóm lobogtatom minden bérctetőn büszkén és bátran.
Sokáig csak vártam, de agyamba csapott a váltóáram.
Félholtamból felébredtem, eszmét kaptam, harcolok érte.
Belevetem magam a mélybe, teszek minden veszélyre.
Mint Búvár Kund, a hajód éjjel egymagam meglékelem.
Szememben semmi félelem, szövegeim tudással spékelem.
És élvezem, mikor mosolygok megszeppent képeden.
Ennek szentelem életem, szememből sugárzik az értelem.
Már nem vagyok tétlen, egyszer úgyis az élre jutok,
De az is megfelel, ha mint a Szabadságharc, elbukok,
Mert sokakat felvértezhetek, buzdíthatok, reményt adhatok,
Új határokat szabhatok, és még elismerést is kaphatok...