Szép volt kibontott hajjal, ahogy táncolt súlytalan.
És szép volt, ahogyan várt rám a párnámon kócosan.
Még nevetett, amikor súgta: Ez a város nem boldogít!
Szabadulj! Menekülj innen! Ha mélyre jutsz, itt senki nem segít!
Azután átölelt, és vígaszt keresve bújt hozzám.
Szomorú mozdulat, mintha kérne: Vigyázz rám!
Nem-nem semmit nem értettem jól, most értem.
Amikor mesélted nem hittem el, most érzem.
Milyen hideg tud lenni egy város. Tudom már!
Valahol bús dal szól, és ostobán csak körbe jár.
Ülök egy bárpultnál és fázom, szinte fáj.