Új Coldplay-klip: Ralph Macchio főszerepében debütált a „The Karate Kid”
tovább
Meghitt szemérmes óda
Vágtázó Halottkémek
bámultalak
a fatiplik vihogtak
és szűzhártyák lebegtek kis áldozati oltárom felett
szemérmesen pislogtunk és szelíden elfingottam magam
árvalányhajat szórtam a tepsikre
mákosnokkedlit és csuszpájzreszeléket
és kéz a kézben fingottunk egyet
a baglyok odaadóan huhogtak
gondoltam szólok: nézd!
de megintcsak elfingottam magam
nem tesz semmit te csak nevettél
mert seholsem láttad ibolyavörös gömbjüket
és az orrunkal is hiába próbáltuk őket bekeríteni
és ezen megintcsak nevettünk
nem tudom mi volt velem de aznap nagyon fingottam
aztán szaladtunk
és körbe az úton szépenfésült fingok ültek
és büszkén vigyorogtak és a hasadat fogtam úgy nevettél
így mentünk viháncolva és ment a hasad is
átfogtam karcsú derekad és durrogtattalak
arra sétált egy csapat ismerős zsiráf és a nyakuk összetöpörödött az ámulattól
és fiatal bársonyhalak úsztak felénk és buborékokat eregettek
isteni szép volt szólni akartál de ekkor megmozdult a fülem és-
úristen!- nagyot fingott
a torkodon akadt az alma-szó te hájas hófehérke
és rögtön megdöglöttél
felkaptalak és vittelek fájdalmasan üvöltöttek nadrágom alól a fingok
az emberek megálltak és megemelték a kalapjukat
főleg akiknek nem volt kalapjuk
de hetvenen felül azok is megemelték akiknek nem volt
hangtalanul potyogtak a könnyeim
de vigyázva hogy senki ne vegye észre megemeltem a seggem
egyszer elejtettelek amikor megkötöttem elszakadt cipőfűzõmet
többször nem mert elszakadt a cipőfűző
határtalan melankólia ömlött el bennem
és fájdalmamban ingva vittelek téged
keresztül az óceánokon a patakzó óceánokon vittelek
vittelek téged messze
már? napja vittelek étlen-szomjan mert nem akartalak ilyen nehéz helyzetben elhagyni
de Te nem voltál tekintettel erre és csendesen rothadni kezdtél
lelkemre nagyon büdös volt körülötted az éghajlat
gondoltam figyelmeztetésül megcsavarom az orrod
a kezemben maradt
ronda ronda orr dacos termés szitává tülkölt fúvócső
szétsajtolt bizonyíték
de én tovább cűgöltelek karjaimmal vigyázva rád
bokám már térdig kopott és meg-megcsukló könnyeim egyre jobban szétzúzták távolodó körvonalaidat
és ismét megmentettelek
fütyörészve de leplezetlen kíváncsisággal otthagytalak egy KUKÁ-ban
és azóta nem jössz el értem te hálátlan dög!
de esténként ha kinézek a szemétdombra biztatóan intek a szememmel
VÁRLAK!
a fatiplik vihogtak
és szűzhártyák lebegtek kis áldozati oltárom felett
szemérmesen pislogtunk és szelíden elfingottam magam
árvalányhajat szórtam a tepsikre
mákosnokkedlit és csuszpájzreszeléket
és kéz a kézben fingottunk egyet
a baglyok odaadóan huhogtak
gondoltam szólok: nézd!
de megintcsak elfingottam magam
nem tesz semmit te csak nevettél
mert seholsem láttad ibolyavörös gömbjüket
és az orrunkal is hiába próbáltuk őket bekeríteni
és ezen megintcsak nevettünk
nem tudom mi volt velem de aznap nagyon fingottam
aztán szaladtunk
és körbe az úton szépenfésült fingok ültek
és büszkén vigyorogtak és a hasadat fogtam úgy nevettél
így mentünk viháncolva és ment a hasad is
átfogtam karcsú derekad és durrogtattalak
arra sétált egy csapat ismerős zsiráf és a nyakuk összetöpörödött az ámulattól
és fiatal bársonyhalak úsztak felénk és buborékokat eregettek
isteni szép volt szólni akartál de ekkor megmozdult a fülem és-
úristen!- nagyot fingott
a torkodon akadt az alma-szó te hájas hófehérke
és rögtön megdöglöttél
felkaptalak és vittelek fájdalmasan üvöltöttek nadrágom alól a fingok
az emberek megálltak és megemelték a kalapjukat
főleg akiknek nem volt kalapjuk
de hetvenen felül azok is megemelték akiknek nem volt
hangtalanul potyogtak a könnyeim
de vigyázva hogy senki ne vegye észre megemeltem a seggem
egyszer elejtettelek amikor megkötöttem elszakadt cipőfűzõmet
többször nem mert elszakadt a cipőfűző
határtalan melankólia ömlött el bennem
és fájdalmamban ingva vittelek téged
keresztül az óceánokon a patakzó óceánokon vittelek
vittelek téged messze
már? napja vittelek étlen-szomjan mert nem akartalak ilyen nehéz helyzetben elhagyni
de Te nem voltál tekintettel erre és csendesen rothadni kezdtél
lelkemre nagyon büdös volt körülötted az éghajlat
gondoltam figyelmeztetésül megcsavarom az orrod
a kezemben maradt
ronda ronda orr dacos termés szitává tülkölt fúvócső
szétsajtolt bizonyíték
de én tovább cűgöltelek karjaimmal vigyázva rád
bokám már térdig kopott és meg-megcsukló könnyeim egyre jobban szétzúzták távolodó körvonalaidat
és ismét megmentettelek
fütyörészve de leplezetlen kíváncsisággal otthagytalak egy KUKÁ-ban
és azóta nem jössz el értem te hálátlan dög!
de esténként ha kinézek a szemétdombra biztatóan intek a szememmel
VÁRLAK!
kapcsolódó videók
keressük!
