négyen ülünk az asztalnál
de egyiket sem értem
tudom, hogy itt vagyok
látom hogy hozzám beszélnek
forog az asztal
magával rántja a négyet
forog a golyóbis
széttör minden mértéket
felülről nézem
mégis minden oly közel van
a szőnyegen futnak a minták
odakint sárkányok robognak
ismerem ezt a megdőlt szobát
láttam már egy képen
az ajtóban Kleopátra áll
szemében városok égnek
gyorsan felállsz
hellyel kínálod
s közben nem veszed észre
ő egyre kisebb lesz
s szikraként kicsit megperzsel
de mindenki tudja
melyik az a villám
fejedbe árad ha
szétnézel az utcán
s elindulsz
a gondolat sasként csap le rám
torkomból kitörni készül a hurrikán
százezer dallam nyüzsög a fülemben
az agyamban tücskök mulatnak
narancshéjból nyílnak a szigetek
s a karom lassan kigyullad
itt vagyunk újra
ez ugyanaz a város
az asztalnál hárman ülnek
és én most éppen felállok