A lábamhoz ülne, vagy csak dűlne
mint a régi tanár, bele a tűbe
s a táblánál csak arra vár a csikó,
hogy lépjen és vágtasson át
olyan vidékre, ahol beszédét nem érti
nem érti más
Azt mond akkor, amit akar, mondhat
csúnyát akár
ha a tévébe hívják, mert a világ
rá úgysem figyel és ő rémülten áll
az idegen szépséget még nem érzik,
nem érzik át
A buszon ül majd megint és csak néz
körbe-körbe
úgy néz az ablakba, mint a tükörbe,
hogy ment el az idő? és most hogyan
tovább?
vagy inkább minek, vagy kivel és főleg,
főleg hová
Az ülés a dűlés a tű és a régi tanár
azóta tudják, hogy jön majd egyszer a
magány
és elintéz mindent, csak a hajnali táj
vár úgy majd téged, ahogy soha senki,
senki se várt.