Krakkó felé a sínek mellett
az ülésen hátul
végre egyidejűek lettünk magunkkal, és
nem szégyelltük
azt az érintést, amit úgy kerestünk
és ha nem találtuk volna,
még mindig úgy ülnénk, mint a moziban,
észre- és részvétlenül
És nem sejtenének semmit a sejtek
csak kiharapott szánkon éreznénk
a friss vér émelyítően édes
átható illatát.
S ha kibomlik haja, mint egy hasonlat
a hasonlat tárgya már önnön maga
megrémül saját szépségétől, és
eszeveszetten menekül
az autó elé, pont a fénycsóvába, de
megriad a hirtelen fényben
rettegve hátranéz, és rohan tovább
egyedül
egy tengerparti panzióba, ahol másnap
reggel mielőtt elmegy
nyújtózik puhán, mint a macska,
és otthagyja nekem
Az ánizsvodka ízét, a pályaudvari restik
báját
Az ott szunnyadó angyalszívet
a sínek közötti élet fáját.