Szobámban a magány
zord unalmat kerget,
feledni akarok,
minden régi tervet.
Ablakok és ajtók,
mind be vannak zárva,
citrom levet töltök,
egy csorba pohárba.
Ásít az írógép,
nincs takaró rajta,
durván zakatoló,
kőkorszaki fajta.
Nincs kedvem dolgozni,
csak lesem a csendet,
rám tőr a múlt,
kopott gitárt penget.
Refr.:
Szinte mindent másképp
kellett volna tennem!
Lehettem volna más,
sok minden volt bennem!
Talentumaimat mégis - mind szétszórtam,
minden egyes árral,
egyre lejjebb csúsztam!
A tegnap börtönében,
én lettem a szolga,
bárcsak minden apró zajra,
figyeltem volna.
Elszökött álmaim,
nem kóborolnának,
nem üzennének most,
a kopott gitárnak.
Kereshetnék hangokat,
sorokat a szónak,
lusta ujjaimmal,
dallamot a húrnak.
Eltékozolt életem,
felejti az álmot,
citrom levet töltök,
már semmit sem várok…
Refr.:
Szinte mindent másképp
kellett volna tennem!
Lehettem volna más,
sok minden volt bennem!
Talentumaimat mégis - mind szétszórtam,
minden egyes árral,
egyre lejjebb csúsztam!