Néha csak hálni jár belém a lélek, (és) nem vagyok önmagam, fáradt szárnyaim szögre akasztom, nem hülyítem magam, olykor furcsán fordul az élet, kimászik alólam, máskor lassan visszakúszik, s azt suttogja, jól van, álmunkra száradt az illúzió, csak lenyomat bennünk az élet, mint üvegbe zárt szívdobbanás, úgy csapong bennem a lélek, ó de sokszor gondolom, jobb lenne most máshol, felülhetnék egy illúzióra s ledobhatna bizony bárhol, illúzióim (a) sarokba rúgom, nem szárnyalok tovább, repüljön más ha úgy akarja, rám máshol várnak talán