Egy mogorva nap olyan nehezen múlik el,
Érdes minden mozdulat, alig viselem el.
Messze vagy, talán levelet írsz, s kattog az írógép,
A neonfény kicsit elsápaszt,
Ugye várod a végét?
De ha a város bezár, az alkony már itt talál.
Simogat egy kéz,
Gyerekkori édes vágy az, amit felidéz.
Simogat egy szó, hízeleg, de hazudozó.
Simogat egy dal,
Szerelemről suttog, szárnyaival betakar.
Simogat az éj,
Hajnalig a miénk, ne félj.
A feketekávé megtöri a zakatolást,
A szívekben hamis izgalom, kicsit jó és nem nagyon árt.
Milyen kár a sok elveszett percért,
Megtelik a papírkosár
Életünk üres lapjait, amíg tele nem írják.
De ha a város bezár, az alkony már itt talál.
Simogat egy kéz,
Gyerekkori édes vágy az, amit felidéz.
Simogat egy szó, hízeleg, de hazudozó.
Simogat egy dal,
Szerelemről suttog, szárnyaival betakar.
Simogat az éj,
Hajnalig a miénk, ne félj.