Nincs már hová hazamenni kisfalumban nem vár senki én rám.
Édesanyám kedves háza üresen áll egymagában némán.
Mint hiába vágyom vissza oda ahol csak jóban volt részem.
Mert aki a sok jót adta, kint nyugszik a temetőben régen.
Nincs már hová hazamenni, nincs a vígaszt hol keresni nékem.
Csalódások országútján, gyötrelmek és bánat között éltem.
Könnyekkel a két szememben temetek sok eltékozolt évet.
Eltemetek minden álmot hűtlen asszonyt, s rossz barátot végleg
Nincs már hová hazamenni, egy éjszaka mégis haza térek.
Életemért szépen, csöndben mindenkitől bocsánatot kérek.
/:Édesanyám sírja mellett könnyeimből ágyat vetek szépen.
Ott fognak majd rám találni, de már semmi nem fog fájni nékem.:/